User manual

Az infravörös technológia története

Az infravörös érzékelők érzékenysége lassan fejlődött. Egy másik nagyobb áttörés Lang-

ley-nek és 1880-ban a bolométer feltalálásának volt köszönhető. Ez egy vékony, feketí-

tett platinacsíkból állt, amely egy Wheatstone-híd egyik ágához csatlakozott, majd erre a

hídáramkörre volt az infravörös sugárzás fókuszálva, és erre reagált az érzékeny galva-

nométer. A műszer állítólag 400 méterről képes volt egy tehén hőjét érzékelni.

Egy angol tudós, Sir James Dewar, először vezette be folyékony gázok (például -196°C

hőmérsékletű folyékony nitrogén) hűtőközegként való használatát az alacsony hőmér-

séklettel kapcsolatos kutatásban. 1892-ben feltalált egy egyedülálló vákuumszigetelésű

tárolót, amelyben napokig lehetett folyékony gázokat tárolni. A közönséges ‘termoszü-

veg’, amelyet hideg italok tárolására használunk, az ő találmányán alapul.

1900 és 1920 között a világ feltalálói ‘felfedezték’ az infravörös sugárzást. Számos sza-

badalom született emberek, tüzérségek, repülőgépek, hajók – sőt még jéghegyek érzé-

kelésére is. Az első, modern értelemben működő rendszerek az 1914–18 közötti

háborúban kezdtek fejlődni, amikor mindkét oldal kutatásait az infravörös sugarak kato-

nai kiaknázásának szentelték. Ezekben a programokban szerepeltek kísérleti rendszerek

az ellenség behatolásának érzékelésére, a távoli hőérzékelésre, a biztonságos kommu-

nikációra és ‘repülő torpedó’ irányítására. Az ebben az időszakban tesztelt infravörös ke-

resőrendszer 1,5 km-ről képes volt érzékelni egy közeledő repülőgépet, egy embert

pedig 300 méterről.

Az addigi legérzékenyebb rendszerek mind a bolométer ötletének változatain alapultak,

de a két háború közötti időszak során két forradalmian új infravörös érzékelőt fejlesztet-

tek ki: a képátalakítót és a fotondetektort. A képátalakító először a katonai alkalmazással

összefüggésben kapta a legnagyobb figyelmet, mivel a történelem során először lehető-

vé tette a megfigyelő számára, hogy szó szerint ‘lásson a sötétben’. A képátalakító érzé-

kenysége ugyanakkor a közeli infravörös sugarakra korlátozódott, és a legérdekesebb

katonai célpontokat infravörös keresősugarakkal kellett megvilágítani. Mivel ez magában

foglalta a megfigyelő által elfoglalt helyzet elárulásának kockázatát a hasonlóan felszerelt

ellenséges megfigyelő számára, a katonai érdeklődés érthető módon alábbhagyott.

Az úgynevezett 'aktív’ (vagyis keresősugaras) termikus képalkotó rendszerek katonai

hátrányai lökést adtak az 1939–45 közötti háború utáni, kiterjedt, titkos katonai infravö-

rös-kutatási programok számára, lehetővé téve a ‘passzív’ (keresősugár nélküli), különö-

sen érzékeny fotodetertor köré épült rendszerek fejlesztését. Ebben az időszakban a

katonai titokvédelmi rendelkezések teljesen megakadályozták az infravörös képalkotási

technológia állapotának közzétételét. A titkosságot csak az 1950-es évek közepén oldot-

ták fel, és azóta a megfelelő termikus képalkotó eszközök a tudomány és az ipar számá-

ra is elérhetővé váltak.

#T559828; r. AD/24527/24541; hu-HU