User Manual

147
Szerzői jogi információk
Az ASUSTeK COMPUTER INC. („ASUS”) előzetes írásos engedélye nélkül ennek a kiadványnak, illetve a benne leírt termékeknek vagy
szoftvernek, semmilyen részletét nem szabad sokszorosítani, továbbítani, átírni, adatfeldolgozó rendszerben tárolni, bármilyen nyelvre
lefordítani, legyen az bármilyen formában vagy eszközzel, kivéve a vásárlói dokumentációt tartalékmásolat készítése céljából.
AZ ASUS A KÉZIKÖNYVET „ÖNMAGÁBAN” BOCSÁTJA RENDELKEZÉSRE, BÁRMILYEN KIFEJEZETT VAGY BELEÉRTETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL,
TARTALMAZVA, DE NEM KORLÁTOZÓDVA PUSZTÁN AZ ELADHATÓSÁGBAN LÉVŐ JÓTÁLLÁSRA, ILLETVE MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ
ALKALMASSÁGRA. AZ ASUS, ILLETVE ANNAK IGAZGATÓI, TISZTSÉGVISELŐI, ALKALMAZOTTAI VAGY MEGBÍZOTTAI SEMMILYEN ESETBEN
NEM TARTOZNAK FELELŐSSÉGGEL SEMMILYEN OLYAN KÖZVETLEN, KÖZVETETT, ESETI, KÜLÖNLEGES VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT,
SEM KÁRTÉRÍTÉSSEL AZ ELMARADT NYERESÉG, ELMARADT BEVÉTEL, ADATVESZTÉS VAGY ÜZEMKIESÉS OKOZTA OLYAN KÁRÉRT, AMELY
A JELEN KÉZIKÖNYV VAGY TERMÉK HIBÁJÁBÓL ERED, MÉG AKKOR IS, HA AZ ASUS-T TÁJÉKOZTATTÁK ENNEK LEHETŐSÉGÉRŐL.
A jelen kézikönyvben szereplő termékek és cégnevek az adott cégeik bejegyzett védjegyei vagy szerzői tulajdona lehetnek vagy sem,
és használatuk kizárólag azonosítás vagy magyarázat céljából történik a tulajdonos javára, mindennemű jogsértés szándéka nélkül.
A JELEN KÉZIKÖNYVBEN SZEREPLŐ MŰSZAKI ADATOKAT ÉS INFORMÁCIÓT KIZÁRÓLAG TÁJÉKOZTATÁS CÉLJÁBÓL BIZTOSÍTUNK, ÉS
ELŐZETES BEJELENTÉS NÉLKÜL, BÁRMIKOR MEGVÁLTOZHATNAK. NEM ÉRTELMEZHETŐK TOVÁBBÁ AZ ASUS ELKÖTELEZETTSÉGÉNEK.
AZ ASUS NEM VÁLLAL SEMMINEMŰ FELELŐSSÉGET A KÉZIKÖNYVBEN ELŐFORDULÓ HIBÁKÉRT VAGY PONTATLAN INFORMÁCIÓKÉRT, A
BENNE LEÍRT TERMÉKEKET ÉS SZOFTVERT IS BELEÉRTVE.
Copyright® 2014 ASUSTeK COMPUTER INC. Minden jog fenntartva!
A kötelezettség korlátozása
Olyan körülmények is előállhatnak, ahol az ASUS részéről történő mulasztás vagy más felelősség miatt, Ön jogosulttá válik kártérítésre
az ASUS-tól. Minden ilyen esetben – függetlenül a jogalaptól, amely alapján Ön kártérítésre jogosult az ASUS-tól –, az ASUS nem
vállal felelősséget a testi sérüléseken (a halált is beleértve) és az ingatlanban, illetve személyes ingóságokban bekövetkezett károkon
kívül, illetve bármilyen tényleges és közvetlen károkért, amelyek a jelen Garancianyilatkozat szerinti jogi feladatok elvégzésének
elmulasztásából vagy sikertelen végrehajtásából erednek, az egyes termékek szerződés szerinti listaára erejéig.
Az ASUS kizárólag a jelen Garancianyilatkozat szerinti szerződés, vagyoni kártérítés vagy jogsértés alapján köteles Önt kártalanítani
veszteségekért, kárért vagy kárigényért.
Ez a korlátozás az ASUS szállítóira és forgalmazójára is érvényes. Ez a maximális érték, amelynek tekintetében az ASUS, szállítói és az Ön
forgalmazója kollektívan felelősek.
AZ ASUS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM TARTOZIK FELELŐSSÉGGEL A KÖVETKEZŐKÉRT: (1) HARMADIK FÉL KÁRIGÉNYÉÉRT
ÖNNEL SZEMBEN; (2) AZ ÖN NYILVÁNTARTÁSAI VAGY ADATAI MEGSEMMISÜLÉSÉÉRT VAGY KÁROSODÁSÁÉRT, VAGY (3)
KÜLÖNLEGES, ESETI VAGY KÖZVETETT KÁRÉRT, ILLETVE KÖVETKEZMÉNYES GAZDASÁGI KÁROKÉRT (AZ ELMARADT NYERESÉGET
VAGY MEGTAKARÍTÁST IS BELEÉRTVE), AKKOR IS HA AZ ASUS-T, A SZÁLLÍTÓIT VAGY AZ ÖN FORGALMAZÓJÁT TÁJÉKOZTATTÁK A
LEHETŐSÉGÜKRŐL.
Szerviz és támogatás
Látogassa meg a több nyelven elérhető weboldalunkat: http://support.asus.com