E-Manual

Table Of Contents
2
HUG12241
Szerzői jogi információk
Az ASUSTeK COMPUTER INC. („ASUS”) előzetes írásos engedélye nélkül ennek a kiadványnak, illetve a benne leírt
termékeknek vagy szoftvernek, semmilyen részletét nem szabad sokszorosítani, továbbítani, átírni, adatfeldolgozó
rendszerben tárolni, bármilyen nyelvre lefordítani, legyen az bármilyen formában vagy eszközzel, kivéve a vásárlói
dokumentációt tartalékmásolat készítése céljából.
AZ ASUS A KÉZIKÖNYVET „ÖNMAGÁBAN” BOCSÁTJA RENDELKEZÉSRE, BÁRMILYEN KIFEJEZETT VAGY BELEÉRTETT
JÓTÁLLÁS NÉLKÜL, TARTALMAZVA, DE NEM KORLÁTOZÓDVA PUSZTÁN AZ ELADHATÓSÁGBAN LÉVŐ JÓTÁLLÁSRA,
ILLETVE MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA. AZ ASUS, ILLETVE ANNAK IGAZGATÓI, TISZTSÉGVISELŐI,
ALKALMAZOTTAI VAGY MEGBÍZOTTAI SEMMILYEN ESETBEN NEM TARTOZNAK FELELŐSSÉGGEL SEMMILYEN OLYAN
KÖZVETLEN, KÖZVETETT, ESETI, KÜLÖNLEGES VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SEM KÁRTÉRÍTÉSSEL AZ ELMARADT
NYERESÉG, ELMARADT BEVÉTEL, ADATVESZTÉS VAGY ÜZEMKIESÉS OKOZTA OLYAN KÁRÉRT, AMELY A JELEN KÉZIKÖNYV
VAGY TERMÉK HIBÁJÁBÓL ERED, MÉG AKKOR IS, HA AZ ASUS-T TÁJÉKOZTATTÁK ENNEK LEHETŐSÉGÉRŐL.
A jelen kézikönyvben szereplő termékek és cégnevek az adott cégeik bejegyzett védjegyei vagy szerzői tulajdona
lehetnek vagy sem, és használatuk kizárólag azonosítás vagy magyarázat céljából történik a tulajdonos javára,
mindennemű jogsértés szándéka nélkül.
A JELEN KÉZIKÖNYVBEN SZEREPLŐ MŰSZAKI ADATOKAT ÉS INFORMÁCIÓT KIZÁRÓLAG TÁJÉKOZTATÁS CÉLJÁBÓL
BIZTOSÍTUNK, ÉS ELŐZETES BEJELENTÉS NÉLKÜL, BÁRMIKOR MEGVÁLTOZHATNAK. NEM ÉRTELMEZHETŐK TOVÁBBÁ
AZ ASUS ELKÖTELEZETTSÉGÉNEK. AZ ASUS NEM VÁLLAL SEMMINEMŰ FELELŐSSÉGET A KÉZIKÖNYVBEN ELŐFORDULÓ
HIBÁKÉRT VAGY PONTATLAN INFORMÁCIÓKÉRT, A BENNE LEÍRT TERMÉKEKET ÉS SZOFTVERT IS BELEÉRTVE.
Copyright® 2017 ASUSTeK COMPUTER INC. Minden jog fenntartva!
A kötelezettség korlátozása
Olyan körülmények is előállhatnak, ahol az ASUS részéről történő mulasztás vagy más felelősség miatt, Ön jogosulttá
válik kártérítésre az ASUS-tól. Minden ilyen esetben – függetlenül a jogalaptól, amely alapján Ön kártérítésre jogosult
az ASUS-tól –, az ASUS nem vállal felelősséget a testi sérüléseken (a halált is beleértve) és az ingatlanban, illetve
személyes ingóságokban bekövetkezett károkon kívül, illetve bármilyen tényleges és közvetlen károkért, amelyek a jelen
Garancianyilatkozat szerinti jogi feladatok elvégzésének elmulasztásából vagy sikertelen végrehajtásából erednek, az
egyes termékek szerződés szerinti listaára erejéig.
Az ASUS kizárólag a jelen Garancianyilatkozat szerinti szerződés, vagyoni kártérítés vagy jogsértés alapján köteles Önt
kártalanítani veszteségekért, kárért vagy kárigényért.
Ez a korlátozás az ASUS szállítóira és forgalmazójára is érvényes. Ez a maximális érték, amelynek tekintetében az ASUS,
szállítói és az Ön forgalmazója kollektívan felelősek.
AZ ASUS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM TARTOZIK FELELŐSSÉGGEL A KÖVETKEZŐKÉRT: (1) HARMADIK
FÉL KÁRIGÉNYÉÉRT ÖNNEL SZEMBEN; (2) AZ ÖN NYILVÁNTARTÁSAI VAGY ADATAI MEGSEMMISÜLÉSÉÉRT VAGY
KÁROSODÁSÁÉRT, VAGY (3) KÜLÖNLEGES, ESETI VAGY KÖZVETETT KÁRÉRT, ILLETVE KÖVETKEZMÉNYES GAZDASÁGI
KÁROKÉRT (AZ ELMARADT NYERESÉGET VAGY MEGTAKARÍTÁST IS BELEÉRTVE), AKKOR IS HA AZ ASUS-T, A SZÁLLÍTÓIT
VAGY AZ ÖN FORGALMAZÓJÁT TÁJÉKOZTATTÁK A LEHETŐSÉGÜKRŐL.
Szerviz és támogatás
Látogassa meg a több nyelven elérhető weboldalunkat: https://www.asus.com/support
Negyedik kiadás
Január 2017