User manual

Az induktív terheléseknek, mint például hűtőszekrények, kompresszorok és szivattyúk, induláskor több áramra van
szükségük, mint a fogyasztó megadott névleges értéke. Bizonyos körülmények között a névleges teljesítményérték 2-8
szorosa szükséges.
Mivel induktív terheléseknél a tulajdonságok fogyasztónként nagyon különbözőek, ki kell értékelni egy tesztet, hogy
különleges terhelés indítható-e. Túlterhelés esetén, mint azt már leírtuk, az inverter egyszerűen lekapcsol.
Az akkumulátor üzemideje
Egy tipikus gépjármű-akkumulátorral a legrövidebb üzemidő a töltési műveletek között 0,5-től 1óráig tarthat, sok esetben az
üzemidő elérheti a 2-5 órát - az ellátott terhelés áramfogyasztásától függően. Adott esetben a gépkocsit 1-2 óránként be kell
indítani, hogy az akkumulátor feltöltődjön. Ezáltal megakadályozza az üzemelő készülékek váratlan leállását, és biztosítja
az elegendő akkumulátorkapacitást a gépjármű motorjának a beindításához.
Az inverter járó és leállított motor mellett is üzemeltethető. Az inverter azonban nem működőképes, amíg a motort indítják,
mivel az indítás jelentős feszültségeséssel járhat.
Példa: Egy 12 V-os, 60Ah kapacitású akkumulátor esetében egy 70 wattos fogyasztót 1 órán át használja.
amper = 70 watt : 12 volt x 1 óra = tehát óránként 5,83 amperre van szükség .
használati idő = Ah : a fogyasztó terhelése amperben x az inverter hatásfoka 60 : 5,83 x 0,85 = 8,74 abszolút óra .
8,74 óra múlva az akkumulátor teljesen lemerült, nem éri el azonban a 11 V bemeneti feszültséget, így az inverter
automatikusan kikapcsol, hogy elkerülje az akkumulátor teljes lemerítését. Gyakorlati szabályként az abszolút működési időt
ossza el 3-mal, hogy megkapja az üzemidőt. Jelen esetben 2,9 órát.
Ha az inverterek semmilyen fogyasztót nem látnak el energiával, kevesebb, mint 1 amper üresjárási áramot vesznek fel.
Mivel az inverterek használaton kívül ilyen kevés áramot fogyasztanak, a legtöbb esetben az akkumulátorra csatlakoztatva
maradhatnak. Természetesen, ha az invertert több napon keresztül nem használja, válassza le az akkumulátorról.
9. A teljesítményinverter automatikus védelmi funkciói
Az inverterek folyamatosan ellenőrzik a következő potenciális veszélyhelyzeteket:
Túlfeszültségvédelem - Ha a bemeneti feszültség meghaladja a 15 V, (12 V) illetve a 28 V (24V) feszültséget, kigyullad a
piros LED.
Az inverter károsodásának elkerülésére azonnal válassza le a feszültségforrásról.
Alacsony akkumulátorfeszültség Ez a helyzet ugyan az inverter számára nem ártalmas, de a feszültségforrás károsodhat.
Ha a bemeneti feszültség
11 V (12 V), illetve 22 V (24 V) alá esik, az inverter kikapcsol, és a LED jelzőfény "PIROSAN" világít. Amennyiben ismét
elegendő bemeneti feszültség áll rendelkezésre, a készüléket megint be lehet kapcsolni, és a LED kijelző "ZÖLDEN" világít.
Rövidzár-védelem Hibás polaritás, vagy rövidzárlat a biztosíték kiolvadását okozhatja. A rövidrezárt fogyasztót válassza le
az energiaforrásról.
Túlterhelés elleni védelem Az inverter automatikusan kikapcsol, ha a fogyasztás túllépi a megadott maximális tartós
teljesítményt. A LED kijelző "PIROSAN" világít.
lmelegedés elleni védelem Ha a belső hőmérséklet-érzékelők 70°C (158°F) hőmérsékletet érzékelnek, az inverter
automatikusan kikapcsol. Az inverter körülbelül tizenöt percnyi kihűlési fázis után ismét indítható. Ezalatt szakítsa meg az
inverter áramösszeköttetését.
Túláramvédelem Túláram elleni védelemként olvadóbiztosítékok szolgálnak (lapos gépkocsi-biztosítékok). Ezek a
készülékben, közvetlenül a tápbemenetnél találhatóak, és túláram esetén az invertert leválasztják az áramforrásról. A
biztosítékok cseréjét csak szaküzlet vagy szakképzett szakember végezheti. A biztosítékok névleges értékének adatait a
műszaki adatok között találja meg.
10. Esetleges zavarok a TV-, rádió-, HiFi-berendezés használatában
Egyes fogyasztók (sztereo készülékek, televízk és egyebek) búgó hangot adnak, ha inverterről üzemeltetik őket. Ennek
oka, hogy a fogyasztó (sztereo készülékek, televíziók és egyebek) hálózati tápegysége nem szűri megfelelően az inverter
által előállított módosított szinuszhullámot. Az egyetlen megoldás olyan fogyasztók (sztereo készülékek, televíziók és
egyebek) alkalmazása, amelyek jobb minőségű hálózati tápegységgel vannak ellátva.
TV-zavarok
Az inverter le van árnyékolva és szűrve, hogy minimumra csökkenjen az interferencia a TV-jelekkel. Egyes esetekben mégis
kisebb zavarok léphetnek fel, különösen gyenge TV jeleknél. A következő intézkedésekkel adott esetben kiküszöbölhetőek
a zavarok:
· Tartsa távol az invertert, amennyire csak lehet, a TV készüléktől, antennától és antennakábeltől.
· Ellenőrizze az összes csatlakozást, hogy szoros-e. A nem megfelelő összeköttetések akadályozhatják, illetve zavarhatják
az adó sugárzott jelének a kifogástalan átvitelét.
· Bizonyosodjon meg arról, hogy az antenna kifogástalanul szolgáltatja-e a jelet, és hogy jó árnyékolású antennakábel
(koax-kábel) került-e alkalmazásra.
11. Hibaelhárítási irányelvek
PROBLÉMA: hiányos áramkimenet
Lehetséges okok
Javaslatok a hiba elhárításához
Az inverter -C alatt nincs kellően felmelegedve.
Kapcsolja ki az invertert, majd kapcsolja újra be. Ha
szükséges, ismételje meg a folyamatot.
A jármű nem szolgáltat feszültséget
Ellenőrizze, hogy a gyújtás be van-e kapcsolva.
Az akkumulátorfeszültség 11 V, ill. 22 V alatt van.
Az akkumulátort fel kell tölteni, vagy ki kell cserélni.
A fogyasztó túl sok teljesítményt vesz fel
Csökkentse a terhelést a névleges teljesítményre
Az inverter a túlmelegedés miatt kikapcsol
Hagyja lehűlni az invertert Gondoskodjon az inverter körüli
jó szellőzésről. Az állandó terhelés nem lehet nagyobb, mint
a névleges teljesítmény.
A biztosíték kiégett
Cserélje ki a biztosítékot, és bizonyosodjon meg arról, hogy
az inverter helyesen, illetve a megfelelő áramforrásra van
kapcsolva.
PROBLÉMA: alacsony kimeneti feszültség
Lehetséges okok
Javaslatok a hiba elhárításához
Átlagérzékelő feszültségmérő alkalmazása
Használjon effektívértéket mérő voltmérőt
Az inverter túl van terhelve
Csökkentse a fogyasztó terhelését a maximális névleges
teljesítményre
A bemeneti feszültség 11 V alatt van
Tartsa 12 V felett a bemeneti feszültséget a szabályozás
fenntartása érdekében.
PROBLÉMA: gyenge akkumulátor
Lehetséges okok
Javaslatok a hiba elhárításához
Az akkumulátor rossz állapotban van
Az akkumulátort ki kell cserélni
Nem elegendő feszültség/szélsőséges
feszültségingadozások
Ellenőrizze a kábel-összeköttetéseket és a pólusokat. Ha
szükséges, tisztítsa meg, vagy cserélje ki őket.
12. Tartozékok
Smart Line (SL....) szivargyújtó-dugó fix kábellel a készüléken, vagy anélkül.
Classic Line (CL....) egy-egy kábelkészlet szivargyújtó-dugóval és krokodilcsipeszekkel
HighPower Line (HPL....) kábelkészlet az akkumulátorhoz történő fix csavarkötéses csatlakozáshoz
13. A jelképek magyarázata
Figyelem!/Vigyázat: Fontos biztonsági tanácsok!
Óvja a nedvességtől és nyirkosságtól!
Hőtől óvni!
Elektromos készülékek nem valók a háztartási hulladékba!
Az elektromos-elektronikai hulladékeltávolításra vegye igénybe a települések által fenntartott gyűjtőhelyeket,
vagy adott esetben a rendelkezésre álló szemétszállító szolgálatot.