Útmutató a hardver használatához
© Copyright 2018, 2019 HP Development Company, L.P. A Windows a Microsoft Corporation bejegyzett védjegye vagy védjegye az Egyesült Államokban és/vagy más országokban. Az itt szereplő információ előzetes értesítés nélkül változhat. A HP termékeire és szolgáltatásaira vonatkozó kizárólagos jótállás az adott termékhez, illetve szolgáltatáshoz mellékelt, korlátozott jótállásról szóló nyilatkozatban vállalt jótállás. A dokumentumban ismertetettek nem jelentenek semmiféle további jótállást.
Biztonsági figyelmeztetés FIGYELEM! A számítógép túlmelegedése vagy egyéb hőhatás miatt bekövetkező károk veszélyének csökkentése érdekében ne helyezze a számítógépet az ölébe, és ne takarja el a szellőzőnyílásokat. A számítógépet csak kemény, lapos felületen használja. Ügyeljen rá, hogy sem valamilyen szilárd tárgy, például a készülék mellett lévő nyomtató, sem puha tárgy, például párna, szőnyeg vagy ruha ne akadályozza a légáramlást.
iv Biztonsági figyelmeztetés
Az útmutatóról Ez az útmutató a HP ProDesk üzleti számítógépek frissítésére vonatkozó alapvető információkat tartalmaz. FIGYELEM! Olyan veszélyes helyzetet jelez, amely – ha nem kerülik el – súlyos sérülést vagy halált okozhat. VIGYÁZAT! okozhat. Olyan veszélyes helyzetet jelez, amely – ha nem kerülik el – kisebb vagy közepes sérülést FONTOS: Fontosnak, de nem veszélyekhez kapcsolódónak tekintett információkat jelez (például vagyoni kárhoz kapcsolódó üzeneteket).
vi Az útmutatóról
Tartalomjegyzék 1 Termékjellemzők ........................................................................................................................................... 1 Általános konfigurációs jellemzők ........................................................................................................................ 1 Előlapi részegységek .............................................................................................................................................
A földelés módjai ................................................................................................................................................. 40 C függelék: Számítógép-kezelési alapismeretek rendszeres karbantartás és előkészítés szállításhoz .................. 41 Számítógép-kezelési alapismeretek és rendszeres karbantartás ..................................................................... 41 Az optikai meghajtót érintő óvintézkedések ................................................
1 Termékjellemzők Általános konfigurációs jellemzők A gép jellemzői modellenként eltérhetnek. Támogatási segítségért, illetve ha többet szeretne tudni az adott számítógéptípuson telepített hardverekről és szoftverekről, indítsa el a HP Support Assistant segédprogramot. MEGJEGYZÉS: Tekintse meg azt az ábrát, amely a legjobban hasonlít az Ön számítógépére.
Előlapi részegységek A meghajtó-konfiguráció a típustól függően változhat. Egyes modelleken a vékony optikaimeghajtó-rekeszt takarólemez fedi. MEGJEGYZÉS: Tekintse meg azt az ábrát, amely a legjobban hasonlít az Ön számítógépére. 1-1.
1-2. táblázat: Előlapi részegységek Részegység Részegység 1 Vékony optikai meghajtó (opcionális) 5 USB port HP Sleep and Charge funkcióval 2 Kétállású bekapcsológomb 6 USB-port 3 Merevlemez aktivitását jelző fény 7 USB SuperSpeed portok (2)** 4 Kombinált hangkimeneti (fejhallgató-)/hangbemeneti (mikrofon-) csatlakozó* 8 Memóriakártya-olvasó * Ha egy eszközt csatlakoztat a kombinált csatlakozóhoz, megjelenik egy párbeszédpanel. Válassza ki a csatlakoztatott eszköz típusát.
A hátlap részegységei 1-3. táblázat: A hátlap részegységei Részegység Részegység 1 Hangkimeneti aljzat a saját áramellátással rendelkező audioeszközökhöz 6 Hangbemeneti csatlakozó 2 DisplayPort monitorcsatlakozó 7 RJ-45 aljzat (hálózati aljzat) 3 VGA monitorcsatlakozó 8 Soros port csatlakozója 4 USB SuperSpeed portok (2 vagy 4 db a terméktől függően) 9 Tápkábel csatlakozója 5 USB 2.
Sorozatszám helye Minden számítógép rendelkezik egy egyedi sorozatszámmal és egy termékazonosító számmal, amelyek a számítógép külsején találhatók. Tartsa elérhető helyen ezeket a számokat, hogy kéznél legyenek, ha a támogatástól segítséget kér.
2 A hardver frissítése A szervizeléssel kapcsolatos tudnivalók A számítógép bővítése és szervizelése egyaránt könnyedén elvégezhető. A jelen fejezetben ismertetett szerelési műveletek jelentős részéhez egy Torx T15 vagy laposfejű csavarhúzó szükséges. Figyelmeztetések A fejlesztések végrehajtása előtt mindenképpen olvassa el az összes vonatkozó útmutatást, óvintézkedést és figyelmeztetést ebben az útmutatóban.
FONTOS: A bekapcsolási állapottól függetlenül az alaplap mindig feszültség alatt van mindaddig, amíg a rendszer csatlakoztatva van működő váltóáramú hálózati aljzathoz. A számítógép belső alkatrészeinek megóvása érdekében ki kell húzni a tápkábelt a konnektorból. A számítógép oldallapjának eltávolítása 1. Készítse elő a számítógép szétszerelését. Lásd: A szétszerelés előkészítése 6. oldal. 2.
A számítógép oldallapjának visszahelyezése Helyezze az oldallapot a számítógépre (1), csúsztassa előre (2), majd az oldallap rögzítéséhez szorítsa meg a szárnyas csavart (3). 8 2.
Az előlap eltávolítása 1. Készítse elő a számítógép szétszerelését. Lásd: A szétszerelés előkészítése 6. oldal. 2. Távolítsa el a számítógép oldallapját. Lásd: A számítógép oldallapjának eltávolítása 7. oldal. 3. Emelje meg a takarólemez oldalán lévő három fület (1), majd válassza le elforgatással a takarólemezt a házról (2).
Az optikai meghajtó takarólapjának eltávolítása Egyes modelleken az optikaimeghajtó-rekeszt takarólap fedi. Távolítsa el a takarólapot az optikai meghajtó beszerelése előtt. A takarólap eltávolítása: 10 1. Készítse elő a számítógép szétszerelését. Lásd: A szétszerelés előkészítése 6. oldal. 2. Távolítsa el a számítógép oldallapját és az előlapot. Lásd: A számítógép oldallapjának eltávolítása 7. oldal és Az előlap eltávolítása 9. oldal. 3.
Az előlap visszahelyezése Helyezze a takarólap alsó szélén lévő három horgot a ház négyszög alakú lyukaiba (1), majd fordítsa rá a lap felső oldalát a házra (2) és pattintsa a helyére.
Alaplapi csatlakozók A típushoz tartózó alaplapi csatlakozók azonosításához tanulmányozza az alábbi ábrát és táblázatot. 2-1. táblázat: Alaplapi csatlakozók 12 Nem .
A rendszermemória frissítése A számítógép kétszeres adatátviteli sebességű 4-es szinkron dinamikus véletlen hozzáférésű memória (DDR4-SDRAM) kétsoros memóriamodulokat (DIMM-eket) tartalmaz. Az alaplapon lévő memória-bővítőhelyeken legalább egy előre beszerelt memóriamodul található. A maximális memóriakapacitás eléréséhez akár 32 GB memóriát is elhelyezhet az alaplapon a nagyobb teljesítményű, kétcsatornás üzemmódban konfigurálva.
bővítőhelyekbe egy darab 2 GB-os és három darab 1 GB-os DIMM modult helyez, akkor az A csatornát egy 2 GB-os és egy 1 GB-os modullal, a B csatornát pedig két 1 GB-os DIMM modullal kell feltölteni. Ebben az elosztásban 4 GB memória kétcsatornás, 1 GB memória pedig egycsatornás üzemmódban fog működni. ● A maximális működési sebességet mindegyik üzemmód esetén a rendszer leglassabb DIMM modulja határozza meg.
3. Nyissa ki a memóriamodulon lévő mindkét reteszt (1), és helyezze a memóriamodult a foglalatba (2). Nyomja a modult ütközésig a memóriafoglalatba, ügyelve arra, hogy az megfelelően illeszkedjen. Ellenőrizze, hogy a reteszek zárt helyzetben vannak (3). MEGJEGYZÉS: A memóriamodulokat csak egyféle módon lehet beilleszteni. A memóriamodulon lévő bevágást igazítsa a memóriafoglalaton lévő pöcökhöz. A fekete DIMM aljzatokat a fehérek előtt töltse fel.
3. Forgassa el a bővítőhely fedelének kioldózárját a nyitott helyzetbe. 4. Keresse meg a megfelelő üres foglalatot az alaplapon, és az ahhoz tartozó bővítőhelyet a számítógép házának hátulján. 5. Bővítőkártya beszerelése előtt távolítsa el a bővítőhelyek takarólemezét vagy a korábban beszerelt bővítőkártyát. MEGJEGYZÉS: Egy korábban beszerelt bővítőkártya eltávolítása előtt húzza ki az összes kábelt, amely esetleg a bővítőkártyához csatlakozik. a.
b. PCI Express ×1 kártya eltávolításakor fogja meg a kártyát a két végén, és a két oldalt óvatosan, felváltva mozgatva szabadítsa ki bővítőhelyből a csatlakozókat. Eltávolításhoz húzza a kártyát (1) egyenesen felfelé, majd a ház belső oldalától (2) elfelé. Ügyeljen arra, hogy a kártyát ne üsse hozzá a többi alkatrészhez.
c. PCI Express ×16 kártya eltávolításakor húzza a bővítőfoglalat végén lévő rögzítőkart a kártyától el, és a kártyát óvatosan, előre-hátra mozgatva szabadítsa ki foglalatból a csatlakozókat. Eltávolításhoz húzza a kártyát egyenesen felfelé, majd a ház belső oldalától elfelé. Ügyeljen arra, hogy a kártyát ne üsse hozzá a többi alkatrészhez. 6. A kivett kártyákat antisztatikus csomagolásban tartsa. 7. Ha nem szerel be új bővítőkártyát, a szabad nyílást zárja le egy bővítőhelyet takaró lemezzel.
8. Új bővítőkártya beszerelésekor helyezze a kártyát az alaplapi bővítőfoglalat fölé, majd mozgassa a kártyát a ház hátlapja felé (1), hogy a kártya konzoljának alja a házon található apró résbe csússzon. Óvatosan nyomja bele a kártyát az alaplapon lévő foglalatba (2). MEGJEGYZÉS: A bővítőkártyák beszerelésekor határozott mozdulattal nyomja be a kártyát, hogy a teljes csatlakozó rögzüljön a kártya foglalatába. 9. A bővítőkártyát rögzítse a takarólemez reteszének visszazárásával. 10.
12. Csatlakoztassa újra a tápkábelt és a külső eszközöket, majd kapcsolja be a számítógépet. 13. Rögzítse az összes biztonsági eszközt, amelyet a számítógép oldallapjának eltávolításakor kioldott. 14. Szükség esetén konfigurálja újra a számítógépet. A meghajtók elhelyezkedése 2-2.
Merevlemezek eltávolítása és cseréje Meghajtók beszerelésekor ügyeljen az alábbiakra: ● Az elsődleges soros ATA (SATA) merevlemeznek az alaplap sötétkék, elsődleges „SATA0” jelű SATAcsatlakozójához kell csatlakoznia. ● Csatlakoztassa a másodlagos merevlemezeket és optikai meghajtókat valamelyik világoskék SATA csatlakozóhoz az alaplapon (SATA1 vagy SATA2 jelölésű).
3. Válassza le a tápkábelt (1) és az adatkábelt (2) az optikai meghajtó hátsó részén. FONTOS: A kábelek eltávolításakor a kábel sérülésének elkerülése érdekében soha ne a kábelt, hanem annak csatlakozóját vagy a rajta lévő fület húzza. 4. Nyomja meg a kioldókart a meghajtó hátulján (1), és csúsztassa keresztül a meghajtót az elülső takarólemezen (2). 9,5 mm-es vékony optikai meghajtó beszerelése 22 1. Készítse elő a számítógép szétszerelését. Lásd: A szétszerelés előkészítése 6. oldal. 2.
3. Ha a takarólappal fedett meghajtórekeszbe vékony optikai meghajtót telepít, távolítsa el az előlapot, majd a takarólapot. További információ: Az optikai meghajtó takarólapjának eltávolítása 10. oldal. 4. Ha van optikai meghajtó, akkor kövesse az eltávolítására vonatkozó utasításokat. További információk: 9,5 mm-es vékony optikai meghajtó eltávolítása 21. oldal. 5. Igazítsa a kioldóreteszen lévő kis érintkezőt a meghajtó oldalán lévő kis lyukhoz, majd nyomja rá a meghajtóra erősen a reteszt. 6.
7. Csatlakoztassa a tápkábelt (1) és az adatkábelt (2) az optikai meghajtó hátsó részén. 8. Ha új meghajtót telepít, csatlakoztassa az adatkábel másik végét az egyik világoskék SATA csatlakozóhoz (SATA1 vagy SATA2 jelölésű) az alaplapon. 9. Helyezze vissza az előlapot, ha eltávolította. 10. Helyezze vissza a számítógép oldallapját. 11. Csatlakoztassa újra a tápkábelt és a külső eszközöket, majd kapcsolja be a számítógépet. 12.
3. Húzza ki a tápkábelt (1) és az adatkábelt (2) a merevlemez-meghajtó hátoldalából. 4. Távolítsa el a rögzítőcsavarokat (1), és húzza ki felfelé a meghajtót a rekeszből (2). 8,89 cm-es (3,5 hüvelykes) merevlemez beszerelése 1. Készítse elő a számítógép szétszerelését. Lásd: A szétszerelés előkészítése 6. oldal. 2. Távolítsa el a számítógép oldallapját. Lásd: A számítógép oldallapjának eltávolítása 7. oldal.
3. Engedje le a meghajtót a meghajtórekeszbe, csúsztassa a helyére (1), majd használja a régi meghajtóból eltávolított rögzítőcsavarokat az új beszereléséhez (2). 4. Csatlakoztassa a tápkábelt (1) és az adatkábelt (2) a merevlemez-meghajtó hátoldalához. 5. Új meghajtó behelyezésekor csatlakoztassa az adatkábel másik végét a megfelelő alaplapi csatlakozóba.
6. Helyezze vissza a számítógép oldallapját. 7. Csatlakoztassa újra a tápkábelt és a külső eszközöket, majd kapcsolja be a számítógépet. 8. Rögzítse az összes biztonsági eszközt, amelyet a fedőlap eltávolításakor kioldott. 6,35 cm-es (2,5 hüvelykes) merevlemez eltávolítása MEGJEGYZÉS: A régi merevlemez-meghajtó eltávolítása előtt gondoskodjon a régi merevlemezen tárolt adatok biztonsági mentéséről, hogy az adatokat az új merevlemez-meghajtóra másolhassa. 1. Készítse elő a számítógép szétszerelését.
4. Távolítsa el a három 6-32 rögzítőcsavart (1), és csúsztassa ki a meghajtót a rekeszből (2). 6,35 cm-es (2,5 hüvelykes) merevlemez beszerelése 1. Készítse elő a számítógép szétszerelését. Lásd: A szétszerelés előkészítése 6. oldal. 2. Távolítsa el a számítógép oldallapját. Lásd: A számítógép oldallapjának eltávolítása 7. oldal. 3. Csúsztassa a meghajtót a meghajtórekeszbe (1), és rögzítse a három 6-32 rögzítőcsavarral (2).
4. Csatlakoztassa a tápkábelt (1) és az adatkábelt (2) a merevlemez-meghajtó hátoldalához. 5. Új meghajtó behelyezésekor csatlakoztassa az adatkábel másik végét a megfelelő alaplapi csatlakozóba. MEGJEGYZÉS: Az elsődleges merevlemez-meghajtó adatkábelét a sötétkék, SATA0 jelű aljzathoz csatlakoztassa, hogy elkerülje a merevlemez teljesítményproblémáit. Második merevlemez-meghajtó telepítése esetén csatlakoztassa az adatkábelt a világoskék SATA csatlakozók egyikéhez. 6.
A biztonsági kábelzár Lakat Biztonsági zár HP üzleti célú számítógéphez V2 1. 30 Rögzítse a biztonsági kábel rögzítőelemét az asztalhoz az adott környezetben megfelelő csavarokkal (a csavarok nincsenek mellékelve) (1), majd pattintsa a fedelet a kábel rögzítőelem (2) alapjára. 2.
2. Hurkolja a biztonsági kábelt egy nem mozdítható tárgy köré.
32 3. Csúsztassa át a biztonsági kábelt a biztonsági kábel rögzítőelemén. 4. Húzza szét a monitorzár két ollószárát, és helyezze be a zárat a biztonsági nyílásába a monitor hátulján (1), zárja össze az ollószárakat, hogy a zárat a helyére rögzítse (2), majd csúsztassa keresztül a kábelvezetőt a monitorzár közepén (3). 2.
5. Csúsztassa át a biztonsági kábelt a monitorra szerelt biztonsági vezetőn. 6. Rögzítse a tartozékkábel rögzítőelemét az asztalhoz az adott környezetben megfelelő csavarral (a csavar nincs mellékelve) (1), majd helyezze a tartozékkábelt a rögzítőelem (2) alapjába.
34 7. Csúsztassa át a biztonsági kábelt a tartozékkábel rögzítőelemében lévő lyukakon. 8. Távolítsa el a ház hátulján lévő szárnyas csavart, és csavarja a zárat a házhoz a szárnyas csavar furatába. 2.
9. Helyezze be a biztonsági kábel dugót tartalmazó végét a zárba (1), és nyomja be a gombot (2) a zár rögzítéséhez. A zárhoz mellékelt kulccsal lehet kioldani a zárat. 10. Ha minden lépést elvégzett, minden eszköz rögzítésre kerül a munkaállomásán.
A Elemcsere A számítógépben található elem a valós idejű óra tápellátását biztosítja. Az elem cseréjekor a számítógépbe eredetileg behelyezett elemmel megegyező típusú elemet használjon. A számítógép 3 voltos lítiumgombelemmel kerül forgalomba. FIGYELEM! A számítógépben beépített lítium-mangándioxid elem üzemel. Helytelen kezelés esetén az elem tüzet vagy égési sérüléseket okozhat. A személyi sérülés elkerülése érdekében tartsa be a következőket: Ne próbálja újratölteni az elemet.
b. Helyezze be a csereelemet a pozitív pólusával felfelé. Az elemtartó automatikusan rögzíti az elemet a megfelelő helyzetben. 2. típus a. Ahhoz, hogy az elemet el tudja távolítani a tartóból, nyomja össze az elem egyik széle fölé nyúló fémkapcsot (1). Amikor az elem (2) felpattan, emelje ki.
b. Új elem behelyezéséhez csúsztassa az elem egyik szélét a kapocs (1) pereme alá, pozitív pólusával felfelé. Nyomja lefelé az elem másik szélét mindaddig, amíg a kapocs rá nem pattan (2). 3. típus a. Húzza félre az elemet rögzítő pöcköt (1), majd vegye ki az elemet (2). b. Tegye be az új elemet, és nyomja vissza a pöcköt a helyére. MEGJEGYZÉS: Az elem cseréjét követően az alábbi lépések végrehajtásával fejezheti be a műveletet. 38 5. Helyezze vissza a számítógép oldallapját. 6.
7. A Computer Setup segédprogram segítségével állítsa be ismét az időt, a dátumot, a jelszavakat és a többi speciális rendszerbeállítást. 8. Rögzítse az összes biztonsági eszközt, amelyet a számítógép oldallapjának eltávolításakor kioldott.
B Elektrosztatikus feltöltődés Az ujjakon vagy egyéb vezetőkön keresztül kisülő sztatikus elektromosság megrongálhatja az alaplapot és a sztatikus töltésre érzékeny egyéb eszközöket. Az ilyen típusú megrongálódás csökkentheti az eszköz várható élettartamát. A sztatikus elektromosságból fakadó megrongálódás megelőzése A sztatikus elektromosságból fakadó károk megelőzéséhez ügyeljen a következőkre: ● Kerülje az eszközök kézzel való érintését és szállítását, és tartsa őket antisztatikus csomagolásban.
C Számítógép-kezelési alapismeretek rendszeres karbantartás és előkészítés szállításhoz Számítógép-kezelési alapismeretek és rendszeres karbantartás A számítógép és a monitor üzembe helyezésénél és karbantartásánál ügyeljen a következőkre: ● A számítógépet tartsa távol a túlzott nedvességtől, a közvetlen napfénytől és a túlzott melegtől és hidegtől. ● A számítógépet szilárd és vízszintes felületen működtesse.
Az optikai meghajtót érintő óvintézkedések Az optikai meghajtó működtetése vagy tisztítása során kövesse az alábbi irányelveket. Működtetés ● Működés közben ne mozgassa a meghajtót. Olvasás közben a mozgatás hibás működést eredményezhet. ● A meghajtót ne tegye ki a hőmérséklet hirtelen változásainak, mivel az egység belsejében páracseppek képződhetnek. Ha a meghajtó bekapcsolt állapotában hirtelen megváltozik a hőmérséklet, várjon legalább egy órát, mielőtt lekapcsolná az áramellátást.
D Kisegítő lehetőségek A HP olyan termékeket és szolgáltatásokat tervez, állít elő és forgalmaz, amelyeket mindenki használhat, köztük a fogyatékkal élők is – vagy önmagukban, vagy megfelelő kisegítő eszközzel. Támogatott kisegítő technológiák A HP termékei az operációs rendszereken működő különféle kisegítő technológiák széles választékát támogatják, és beállíthatók úgy, hogy további kisegítő technológiákkal is együttműködjenek.
Tárgymutató A alaplapi csatlakozók 12 kábelcsatlakoztatások 21 telepítés 21 memória a bővítőhelyek feltöltése 13 telepítés 13 merevlemez-meghajtó 3,5 hüvelykes eltávolítása 24 merevlemez-meghajtó, 2,5 hüvelykes, eltávolítás 27 2,5 hüvelykes, telepítés 28 3,5 hüvelykes, telepítés 25 B beszerelés bővítőkártya 15 számítógép oldallapja 8 biztonság biztonsági zár HP üzleti célú számítógéphez 30 kábelzár 30 lakat 30 bővítőkártya eltávolítás 15 telepítés 15 E elemcsere 36 előkészítés szállításhoz 42 előlap csere